Virág
Vissza az albumokhoz
Luca
Vissza az albumokhoz 2001 januárjában határoztuk el férjemmel, hogy kisbabát szeretnénk. Nyolc év volt az, amíg a rögös utat jártuk. Mi segített végül, nem tudom. De tényleg nem szabad feladni! Egy türelmetlen év után lettem várandós, de sajnos 10 hetesen elvesztettem a magzatomat. Nehezen dolgoztam fel, két pszichológus és egy terapeuta után találkoztam Józsival. Heteken […]
Lili
Vissza az albumokhoz Ha nem ismertem volna meg Józsit, ma talán én se írhatnám ezeket a sorokat a harmadik gyerekem képei alá. 2004 tavaszán egy orvosi vizsgálat alkalmával került megállapításra, hogy rosszindulatú nyirokcsomó daganatom van. Gyógyulási esélyre 50-50 %-ot adtak az orvosok és sugárkezelést javasoltak. Ismerősöm javasolta, hogy keressem fel a Józsit és Editet Dunakeszin […]
Emma
Vissza az albumokhoz Józsihoz egy barátnőm ajánlott be. Éppen időben, hiszen a depresszióm már saját magam számára is kezdett elviselhetetlen válni. Akkor már másfél éve hiába vártuk, nem kopogtatott nálunk a gólya. Kezdetben a hagyományos orvosi úton indultunk el, de ott megállapították, hogy alapvetően nincs semmi bajunk. Na később lett. Volt petevezeték elzáródásom, aztán magas […]
Dominik
Vissza az albumokhoz
Bence
Vissza az albumokhoz Amikor férjemmel elérkezettnek láttuk az időt családunk bővítésére úgy gondoltuk, hogy könnyen mennek majd a dolgok, hisz alig két hónapos próbálkozás után már két csíkot mutatott a terhességi teszt. Néhány héttel később azonban a kórházban kötöttem ki, sajnos elvesztettük a magzatot. Annyira kétségbe estem, hogy nem valamelyik családtagomat, hanem Józsit hívtam fel […]
Bálintka
Vissza az albumokhoz Az esetünk: Sosem volt kérdés, hogy szeretnénk-e gyermeket. Terveink szerint többet is. Csak hát sehogyan sem sikerült. Szépen lassan elkezdtük a különböző praktikákat: hőmérőzés, a peteérés figyelés… Majd orvosokhoz fordultunk, de Ők sem találtak semmit. A hormonkezelés után a laparoszkópiás vizsgálat következett volna, de előtte az orvos pár hónap “pihenőt” javasolt. Úgy […]