2001 januárjában határoztuk el férjemmel, hogy kisbabát szeretnénk. Nyolc év volt az, amíg a rögös utat jártuk. Mi segített végül, nem tudom. De tényleg nem szabad feladni!

Egy türelmetlen év után lettem várandós, de sajnos 10 hetesen elvesztettem a magzatomat. Nehezen dolgoztam fel, két pszichológus és egy terapeuta után találkoztam Józsival. Heteken át masszírozta a talpam és hallgatta a sírásom. Azután azt vettem észre, hogy már tudok mosolyogni is. Végigcsináltunk egy Candida diétát, a férjem méregtelenített. Bár jobban éreztem magam, a baba mégsem jött. Elköszöntem a természetgyógyászattól, és meddőségi klinikához fordultunk. Az eredmény lesújtó volt. Nincs tüszőrepedésem, megfelelő hormonháztartás, mindkét petevezetékem elzáródva. A férjem eredményei is pocsékak voltak. Lombik. Két sikertelen beültetés után újabb depresszió. Utáltam a világot, élni sem akartam. Közben a családban hat kisbaba született. Mindenki másnak, csak nekem nem! Újra felkerestük Józsit. N.S.T. kezelés, színterápia, szellemgyógyászat. Mindezt végigcsinálta rajtunk, végül széttárta a kezét “Már csak a türelem kell!” mondta. Férjemmel elutaztunk Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra. Imádkoztunk a Szűzanyához. Itthon egy barátom unszolására elmentünk egy vietnámi cérna-beültetéses akupunktúrára. Egy év kezelés után azt mondtam, elég volt, az utolsó időpontra még elmegyek, és ezt is befejezem. Közben kipróbáltam, egy biorezonanciás cseppet is, már minden mindegy alapon. Az utolsó akupunktúrás kezelésre már nem mentem el.

Vidéken élő szüleimhez utaztunk, fát vágni. A vasútállomáson a drogériában két dolgot vettem. Egy doboz tampont és egy terhességi tesztet. Én már nem vágtam fát… Nem teljesen zavartalan 9 hónap után, 2008 decemberében végre megszületett kislányunk, Luca.

A mai napig nem tudom ésszel felfogni. Vajon mi segített?! Nagyon vártam és hittem benne, hogy előbb-utóbb jönni fog.