Hosszú körmondatok fogalmazása után a húgom jellemezte legegyszerűbben, hogyan érezzük magunkat a lélekutazás után: “Jobb kicsivel minden”.
Együtt fogtunk bele ebbe az utazásba – ami ugyan formabontó, hiszen egyéni szokott lenni egy ilyen foglalkozás – mégis úgy tűnik, működik.
Elegem volt a bennem lévő feszültségből, stresszből és rossz hangulatból. Láttam anyukámon és a testvéreimen is, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ekkor fordultam Józsihoz, nincs-e valami módszer erre; a lélekutazást ajánlotta.
Bevallom, először szkeptikus voltam, mert nagyon nehezen tudom elengedni magamat, számomra a meditáció is nagy kihívás; vagy elalszom, vagy nem köt le és elkalandoznak a gondolataim. Így nem vártam csodákat, de ez az utazás nálam is működik!
Józsi hangja, mondandója, a zene olyan mélységekbe vitt el, ahol még sosem jártam. Időbe telt ellazulnom, de végül sikerült és fantasztikus élményben volt részem. Nem könnyű megfogalmazni: egyszerre töltött el békével, energiával és nyugtatott meg. A hatása azóta is tart; sokkal békésebb, kiegyensúlyozottabb vagyok, mégis, amikor kell pörgök és hatékony vagyok. Mindent a maga idejében. Stresszhelyzetben könnyebben kilépek az adott szituációból, nem ragadok bele. Kevésbé szorongok és ezt tudatosan is próbálom kordában tartani; amint jönne a “mellkas szorító érzés” mély levegőt veszek és mantrázom – békés-kiegyensúlyozott-egészséges.
Más szempontból látom a problémás szituációkat, a saját feladatkörömet akár magánéletben, akár munkában; rájöttem például, hogy nehezen tudok delegálni. Mindent én akarok megoldani és én akarok aggódni mindenen. Sokat dolgozom rajta, hogy ezt elengedjem, de már maga a felismerés felszabadító érzés. Nem kell nekem mindent megoldanom és a túlagyalást olimpiai sportággá tennem.
Fizikailag is jobban vagyunk, “könnyebben”. Anyukám jobban alszik azóta egy nehéz nap után is. A testvéreim nem magyarázták túl, kiskamaszhoz híven: “Jobb kicsivel minden”. Legyünk őszinték: kell ennél több?
Hogy megoldja-e a lélekutazás minden problémádat? Nem, nem fogja. Se a világot megváltani. De érdemes kipróbálni, ha úgy érzed, bedarálnak a hétköznapok és nem érzed jól magad. Jobb lesz kicsivel minden. És ezek az apró dolgok határozzák meg hétköznapjainkat, hangulatunkat, és – sok kicsi sokra megy alapon – az életünket. Ha már a szorongást jobban tudod kezelni, és jobban alszol, ha egy kicsivel jobban felismered, miben akadályozod saját magad – már azzal nyertél. Ebben segíthet a lélekutazás.