Tisztelt Farkas József!

Szeretnék Önnek írni néhány sort, mert fontosnak érzem megköszönni azt, amit értem tett.

Éveken keresztül küzdöttem nagyon erős alhasi fájdalmakkal és görcsökkel, amelyek a menstruációs ciklusom előtt, alatt, sőt sokszor azon kívül is jelentkeztek. A vérzésem teljesen rendszertelen volt, gyakran szinte folyamatos, ami fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelővé tette a mindennapjaimat.

Ez idő alatt számtalan orvosi vizsgálaton vettem részt, több szakorvosnál jártam, azonban senki nem tudott valódi okot vagy megoldást találni. Különböző hormonális kezeléseket és gyógyszereket javasoltak, illetve szedtem is, de sajnos egyik sem hozott valódi javulást.

Évekkel később találtam meg Önt, és már az első kezelés után teljesen megszűntek a panaszaim. Azóta – immár több mint három hónapja – a menstruációm rendszeresen, pontosan érkezik, nincs köztes vérzés, nincsenek görcsök és alhasi fájdalmak. Egy évekig fennálló, megoldhatatlannak tűnő probléma szűnt meg az életemben.

Őszintén mondhatom, hogy ezzel nemcsak a tüneteimet szüntette meg, hanem visszaadta az életminőségemet és a biztonságérzetemet is. Nagyon hálás vagyok ezért, és fontosnak tartottam, hogy ezt leírjam Önnek.

Köszönettel es Tisztelettel,
Vanda