Helyesebben finomszerkezetű szintek a téridőben a fizikai szint itt és most állapotából, ami kő kemény fizikai formáció, egyre finomabb formában feloldódnak a téridőben.
A fizikai szint jelenti magát a fizikai testet és azt körülvevő éterikus szintet. Ez a szint pár centire veszi körül testünket, érzetre elsősorban hő és sűrűség, ami tapasztalható már kevés gyakorlattal is.
Ez után a szint után, ami itt és most szint volt, kilépünk a téridőbe, ez az asztrál szint. Horizontálisan bárhova oda képzelhetjük magunkat, és ott képesek vagyunk regressziós rehabilitációra, lélekgyógyászat szerint transz és szuper szkriptálásra, azaz átírni vagy felül írni a kérdéses jelenséget, és ez a szintje a jövő programozásának is. Nevezhetjük ezt a szintet a tiszta szívből jövő ima szintjének, de a pszi sebészet szintjének is. Erős mentális és fizikális koncentrációval elképzeljük a kívánt állapotot és ezt exploráljuk ahová szükséges.
A tudomány szerint minden lelki eredetű, tehát jön a mentális szint. Milyen érzelmi zavarok vannak a lélekben, amelyek nem képesek a fizikai szinten a gyógyulást elősegíteni.
Végül jön az oki szint a kauzál szint, mindennek mi az oka. Európai értelmezés szerint itt vannak a genetikai zavarok, azok az örökletes betegségek, amelyeket a keleti filozófia a karma szintjének nevez. Ez a cselekedet-következmény szint. Európai értelmezés szerint itt vannak a genetikai zavarok, azok az örökletes betegségek, amelyeket a keleti filozófia a karma szintjének nevez. Ez a cselekedet-következmény szint, ahová oldás szintjén nem sok keresni valónk van.
Ezt már az olyan magasabb szintek követik, ahová a földi szintről nem vezet út. Ide csak kegyelmi állapotban, felűről kapott támogatással lehet feljutni. Ennek a neve megvilágosodás.