Sav-bázis egyensúly“Abból a feltevésből indulunk ki, hogy az összes egyensúly közül, amit az emberi test igyekszik fenntartani, a legdöntőbb a sav-bázis (vagy sav-lúg) egyensúly. A test a végletekig képes elmenni abban az igyekezetében, hogy fenntartsa a megfelelő, enyhén lúgos természetű vért.

Azonban nagyon könnyen és gyakran előfordul az, hogy a testi szövetek elsavasodnak. Ez az egyensúlyhiány káoszhoz vezet, és megnyitja az utat a betegségekhez. Minden betegség és rossz közérzet mögött a testnedvek és szövetek elsavasodása áll. Ugyanis a test kizárólag akkor válik sebezhetővé a kórokozók által, amikor elsavasodott – az egészségesen lúgos kémhatású egyensúlyban a kórokozók nem tudnak megtelepedni. Továbbá, a savak okozzák a betegségeket. Röviden, a jó egészség feltétele, hogy a testünk sav-bázis egyensúlya megfelelő legyen. Ezt, pedig csak a helyes táplálkozás révén lehet elérni.

A testünk összes szabályozó mechanizmusa (ideértve a légzést, a keringést, az emésztést és a hormontermelést) azon dolgozik, hogy kiegyensúlyozza ezt a finom, belső sav-bázis szintet. A test nem tudja sokáig tolerálni a túlzott savas eltolódásokat. Az egyensúlyhiány korai szakaszában a tünetek még nem olyan erősek, ilyenek lehetnek, mint kiütés, fejfájás, allergiák, megfázás és influenza, valamint pl. homloküreg-problémák. De ahogy a dolgok tovább súlyosbodnak, egyre komolyabbá válik a helyzet. A meggyengült szervek és egész belső rendszerek eredményeként pajzsmirigy-, mellékvese- és májproblémák, stb. léphetnek fel. Ha a szöveti pH túlságosan elmozdul a savas irányba, akkor az oxigénszint lezuhan, és a sejtanyagcsere leáll. Más szóval, a sejtek elpusztulnak.

Tehát, a pH csökkenése nem megengedhető. Hogy ezt megakadályozza, amikor szembetalálja magát egy csomó beömlő savval, a vér lúgos ásványi anyagokat von ki a szövetekből, hogy ezt kompenzálni tudja. Van egy ásványcsalád, amelyiknek pont az a feladata, hogy semlegesítse, méregtelenítse az erős savakat, ilyen pl. a nátrium, a kálium, a kalcium és a magnézium. Amikor ezek az ásványi anyagok reakcióba lépnek a savakkal, sokkal kevesebb káros melléktermék keletkezik, amelyeket aztán a test ki tud üríteni.

Nos, egy egészséges test szükséghelyzet esetére rendelkezik tartalékkal ezen ásványi anyagokból. De ha a táplálkozás során nem kerül elég belőlük a testünkbe, és kifogy a tartalék, akkor a test máshonnan szerzi be őket, vagyis kivonja a csontokból (kalcium) vagy az izmokból (magnézium) – ahol természetesen szükség van rájuk. Ez könnyedén hiányállapotokhoz vezet – és sok különböző, ehhez kapcsolódó tünethez.”

DR. YOUNG